Előzmények funkciók

Az Előzmények fülön összesen három csoportot találunk. Az első az Olvasatlan csoport, mely a megosztott OneNote esetén hasznos. Mikor megosztásra kerül egy jegyzetfüzet, az automatikusan minden megosztott tartalmat olvasatlanra állít annak, akivel megosztották. Ez annyit jelent, hogy egy halvány hátteret ad minden szövegnek, amit könnyedén megnézhetünk akkor is, ha nem dolgozunk közös jegyzetfüzetben másokkal. Az Elolvasva parancs bekapcsolásával megcsodálhatjuk ezt a bizonyos hátteret és ekkor már kattinthatóvá válik a Következő olvasatlan parancs. Utóbbi annyit csinál, hogy a következő lapra navigál minket, mely olvasatlanra van jelölve.

A Szerzők csoportban található legutóbbi változások menün keresztül érhetők el az az információ, hogy melyik lap mikor lett módosítva. Erre a jobb oldalon megjelenő sávban kapunk lehetőséget.

A Keresés szerző szerint parancs, gyakorlatilag ugyanaz, mint az előző, csak itt az idő mellett szerzőkre is csoportosítja a program az előzményeket. Pontosan ugyanaz a jobb oldali sáv jelenik meg ebben az esetben, és pusztán a második sorában lévő lenyíló menü segítségével váltogathatunk közöttük.
A Keresés szerző szerint parancs, gyakorlatilag ugyanaz, mint az előző, csak itt az idő mellett szerzőkre is csoportosítja a program az előzményeket. Pontosan ugyanaz a jobb oldali sáv jelenik meg ebben az esetben, és pusztán a második sorában lévő lenyíló menü segítségével váltogathatunk közöttük.
Egy érdekes különbség ugyanakkor, hogy ebben a menüben 4 lehetőség közül választhatunk, ha a Legutóbbi változtatások paranccsal hoztuk elő, míg 2 lehetőséggel, ha a Keresés szerző szerint paranccsal. Tehát érdemes a szerző szerinti rendezés során is inkább a Legutóbbi változások parancson keresztül előhozni ezt az oldalsávot, amennyiben a nézetek között váltogatni akarunk, mivel cím és szakasz szerint is rendezhetőek a legutóbbi változtatások.


A Szerzők elrejtése parancs szintén akkor hasznos, ha megosztott jegyzetfüzetről van szó. Pontosan azt csinálja, amit a neve sugall; mikor többen szerkesztenek egy jegyzetet, a program a szerzők monogramjával jelzi az egyes jegyzetek szerzőjét, ez a parancs pedig ezt kapcsolja ki, vagy be, attól függően, hogy aktiváljuk-e.

Az Előzmények csoportban található két parancs már egy fokkal érdekesebb lehet. A OneNote időközönként mentéseket végez és ilyenkor tulajdonképpen létrehoz egy biztonsági másolatot a korábbi állapotokról. Ennek köszönhetően, ha szeretnénk, akár hónapokkal ez előtt készült állapotokat is könnyedén visszahozhatunk. A Lapverziók parancsot megnyomva, annak a lapnak, mely épp aktív, megjeleníti a korábbi verzióit a bal oldali sávban. Dátumokkal ellátva, időrendi sorrendben sorolja fel ezeket az adott lapra vonatkozóan. A változásokat zöld háttérszínnek jelöli, ezzel segítve annak követését. Amennyiben igényünk van rá, a korábbi lapverziót vissza is állíthatjuk, amire a munkafelület felső részében megjelenő sárga hátterű szöveg utal.


A Jegyzetfüzet lomtára parancs előhozza a lomtárat, mert a OneNote-nak ilyenje is van. Itt szintén kapunk egy kis szöveget sárga alapon, mely figyelmeztet mindet az automatikus törlésre és a visszaállítás letőségét felkínálja. Azt persze észben kell tartanunk, hogy az itt található lapok nem szerkeszthetők, tehát, ha ilyenre lenne gényünk akkor szükséges előtte a visszaállításuk.





















