Jegyzetek, szakaszok, lapok

A mindennapokban számos helyen lehet jegyzeteket készíteni. Jegyzettömbök, füzetek, különböző programok és applikációk állnak rendelkezésünkre, de nagyjából az emberi fantázia szab csak határt annak, hova írjuk le azokat a bizonyos fontos dolgokat, melyekre később emlékezni szeretnénk. Az egyik legkézenfekvőbb megoldás sokáig az volt, ha magunknál hordtunk egy füzetet, amiben az összes jegyzetünket tároltuk. Ennek persze voltak előnyei és hátrányai, de ha betelt, akkor újat kellett kezdeni. A végtelenségig pedig nem hordhatunk magunknál minden korábbi füzetet. Többek között erre a problémára kínál megoldást a OneNote.
A OneNote egy olyan program, mely gyakorlatilag végtelen jegyzetelést tesz lehetővé, mindenféle digitális eszközről egyszerre, egymással szinkronizáltan, az online világ összes lehetőségével. Ennek az egyik leghasznosabb funkcióját és egyben alapkonstrukcióját a Jegyzetek, Szakaszok és lapok képezik. Ezeket a program bal oldali sávjában találjuk, mely két részre oszlik.

A szélső sávban találhatók meg a jegyzetek, melyek alatt sorakoznak a szakaszok. Érdemes minden jegyzetre úgy tekinteni, mint egy-egy fizikai világban is alkalmazott jegyzetfüzetünkre. Ezek alá lehet berendezni a szakaszokat, amik pedig a jegyzetfüzetek fejezeteinek foghatók fel. Illetve az alaposabb rendszerezés érdekében a program lehetőséget biztosít arra, hogy a szakaszokat szakaszcsoportokba rendezzük.

A belső sávban a lapokat látjuk, melyek lényegében tényleg olyanok, mint egy-egy fizikai jegyzetfüzet lapjai. Ezeket csak akkor érjük el, ha egy szakaszra kattintunk. Ebben a sávban még található egy rendezés ikon is, mely többféle rendezést tesz lehetővé a lapok között.

Ha egy lapra kattintunk, megjelenik annak felülete az oldalsó sávtól jobbra.

Itt a legfelső sorban lehet elnevezni a lapot, majd alatta egy dátum és egy nagy üres felület, melyre a jegyzetet készíthetjük el.

Amennyiben új szakaszt, lapot, szakaszcsoportot vagy jegyzetfüzetet akarnánk létrehozni, azt többféleképpen tehetjük meg. Új lap és új szakasz hozzáadása rendkívül egyszerű, mivel külön gomb van hozzá.

Új jegyzetfüzet vagy lapcsoport létrehozásáért azonban a bal szélső sávban kell jobb gombbal kattintani. A felugró menüben lehet hozzáadni új jegyzetfüzetet szakaszcsoportot, illetve szakaszt. Más programokból már ismerős lehet a csoportosítás lehetősége, viszont a OneNote-ban nincs arra lehetőség, hogy a szakaszok egymásra húzásával szakaszcsoportokat hozzunk létre. A szakaszcsoportokat csak a jobb gomb nyomásra előugró menü segítségével hozhatjuk létre, majd húzással tölthetjük fel.

Ezen felül meg kell említeni még a Gyorsjegyzeteket. A Gyorsjegyzetek gombját a bal szélső sáv alján lehet megtalálni és úgy működik, mint egy szakasz.

Amennyiben még többet szeretnél megtudni a OneNote-ról, kérlek látogass el a következő oldalra:




















